Február 22-én elkelt a Nanette Viva 100. lakása is, a vevőt, Bartos Lászlónét ennek örömére egy szép nagy ajándékkosárral leptük meg. Mivel jelenleg minden lakáshoz ajándékba adjuk a gépkocsibeállót, meglehetősen nagy az érdeklődés és szinte napról napra nő a házban a beköltöző lakók száma.
Meghívót kaptunk a XVIII. kerületi Magnólia Lakópark közgyűlésére, ezt a 210 lakásos házat még 2007-2008-ban adtuk át és tavaly értékesítettük ott utolsó ingatlanjainkat, így a meghívó valójában már nem érint minket. A levélben ennek ellenére is örömmel olvastuk a közös képviselő beszámolójában a lakóknak szóló következő sorokat: " A közös képviselő a garanciális hibákról felvett jegyzőkönyv alapján intézkedett a garanciális kötelezettség lezárása előtt a jegyzőkönyvben rögzített hibák kijavításáról. Megköszönjük a Nanette befektető csoport és Nagy Henriettának a korrekt hozzáállását, mert ez nem szokványos a beruházók részéről." (A teljes képhez hozzátartozik, hogy a jelengi közös képviselőt a lakók maguk válosztották meg, nem a Nanette nevezte ki.)
Hibátlan és soha meg nem hibásodó házat még senkinek sem sikerült építenie, épp ezért nagyon fontos, hogy az építtető ne csak az adásvételi szerződés aláírásáig legyen készséges, hanem átadás után, a jótállási idő hosszú évei alatt is, amikor bizony eltérhetnek az építtető és a lakók érdekei. Épp ezért külön öröm számunkra, ha utólag a tőlünk független személyek is elismerik teljesítményünket és reméljük, a Nanette City Home is épp olyan elégedett lesz a ház garanciális építésvezetőjének, Nagy Henrettának a munkájával, mint a Magnólia Lakópark.
Bár a kemény fagy miatt az elmúlt két hétben se betonozni, se falazni nem tudtunk a City Home A épületén, azért az élet így sem állt meg teljesen: a gépészek megkezdték a falak vésését és az acél- és műanyag csövek behelyezését a falakba és a strangokba - ezeknek nem árt a hideg.
A City Home A épületén az első két emeleten már megkezdődtek a műszaki konzultációk. Ebben a szakaszban közölhetik a vevők, ha a tervektől eltérő helyre szeretnék a falakat, a beltéri ajtókat vagy a csillár kiállását, illetve most dönthetik el azt is, hogy hová kérik az elektromos kapcsolókat és dugaljakat, illetve ha szeretnék megváltoztatni a fürdőszobai vagy konyhai kiállásokat. Aki odébb rakatná a mosogatót, a radiátorokat, légkondícionálót szeretne vagy kád helyett zuhanykabint akar, annak most kell döntenie, mert hamarason már a belső falak építése és a vezetékek kivésése is megkezdődik, legalábbis az alsó szinteken.
Aki feljebb szeretne lakást, annak még van egy kis ideje, de március végéig ott is lezárulnak a változtatási lehetőségek. Kisebb módosítások persze még később is megoldhatóak lesznek, é a burkolat- és ajtóválasztás is odébb van még.
A Nanette Harmony-n és a Nanette City Home A épületén az építkezés során eddig nagy szerencsénk volt az időjárással, ezért is haladtak ilyen jól a munkák. Most viszont a valódi tél és fagy megérkeztével felfüggesztjük a munkát, mert a -10 fok se a betonnak, se a habarcsnak nem tesz jót és esélyt sem szeretnénk adni, hogy később ebből bármiféle gond legyen. Mivel a téli leállással mindig kalkulálunk, az átadási határidőket ez nem befolyásolja.
A környéken - vagy épp a B épületben - lakók napról napra nyomon követhetik, mint nő a B épület szerkezete, amely most a 7. emeleten tart. A múlt héten viszont már a falazást is elkezdtük, jelenleg az első emelet külső falait építik.
Ahogy az A épületnél, úgy itt is a Wienerberger jól ismert Porotherm tégláit használjuk. Ezek hagyományos módon, természetes anyagokból készült téglák, kiemelkedő hőszigetelési képességgel rendelkeznek, minőségükre és tartósságukra a gyár neve önmagában garanciát jelent.
Nemsokára elkezdjük a belső falak építését is, aki esetleg szeretne változtatni az alaprjzhoz képest a falak és ajtók helyén, úgy az első emeleten erre március elejéig van lehetősége.
Elindult a City Home lakóinak a levelezőlistája, ahol a lakók gyorsan és egyszerűen tudjanak egymással információt cserélni, bővebb információt itt találnak az érdeklődők. (A listát nem a Nanette indította vagy szervezte, tagként sem vagyunk feliratkozva, így az ott írtakért se felelősséget nem vállalunk, se reagálni nem tudunk rá.)
Bár még csak egy hónapja, hogy az első lakók beköltöztek a City Home B épületébe, az itt található 185 lakásból már csak 55 eladó van, azaz a 70%-ot is meghaladja az értékesítettségi arány. Ez 5-10 évvel ezelőtt is nagyon jónak számított volna, napjainkban pedig kifejezetten különlegesnek mondható, a City Home ma egyértelműen a legnépszerűbb új társasház Budapesten. Aki a közeljövőben szeretne költözni, annak érdemes sietnie, mivel a lakások szó szerint napról napra fogynak, két szobásból például már csak néhány darab maradt és aki ilyet szeretne, az hamarosan csak az épülő A épületben tud választani, ahol egyébként szintén elkezdtek fogyni a lakások
Sokan érdeklődnek, hogy mikor kezdjük el építeni, illetve fejezzük be a City Home következő ütemeit.
A B épületbe beköltözött lakók és aki mostanság kilátogat, az láthatja, hogy a 3. ütem (az A épület) szerkezetének építése már az 5. emeleten jár, ez a rész októberre fog elkészülni. A 4. ütem (C épület) építését tavasszal kezdjük meg, az A épület szerkezetének befejezése után, ez az ütem - és ezzel a teljes épületkomplexum - jövő nyárra készül el.
Mivel a City Home lakásai még az általunk vártnál is népszerűbbnek bizonyultak és gyorsan vevőre találtak (a lakóknak csupán egy hónapja átadott első két ütem lakásainak kétharmada már elkelt), ezért a következő nagy épületegyüttes, az 540 lakásos City Home II. építését is szeretnénk mielőbb elkezdeni. Itt jelenleg a tervezési munkák zajlanak, a négy épületből álló ház első ütemét reményeink szerint már a nyáron el tudjuk kezdeni, a befejezése jövő év végére várható. A további ütemek, illetve a szintén nagyszabású City Home III-nak még nincsenek pontosabb határidejei, de reméljük, hogy a hely népszerűsége az új házak, utak és parkok elkészültével csak növekedni fog és az évtized végére a most még üres területeken már egy egységes stílusú, modern lakónegyed fog állni.
Már több, mint egy hónap telt el azóta, hogy az első lakók beköltöztek a Nanette Vivára, azóta 70 lakás kulcsait adtuk át. Az első hetekben akadt több kisebb-nagyobb probléma, állítani kellett a fűtésen, a központi elszívón és több lakásban a külső nyílászárókon is - ezekkel mostanra jórészt végeztünk és elmondhatjuk, hogy a ház normálisan működik. A hatóságok is megszokták, hogy van egy új ház a kerületben, az okmányirodában be lehet jelentkezni az új lakcímre és a postás is kezdi kiismerni magát a házban.
Mostantól várhatóan ritkulni fognak itt új hírek megjelenni, de a házat, a lakóközösség életét érintő jelentősebb eseményekről év végéig mindenképpen be fogunk számolni.
Ahogy minden társasháznál, a City Home előterében és a lakók postaládáiban is gyorsan megjelentek a különböző javító-szerelő munkákat ajánló mesteremberek szórólapjai. Reméljük, a lakásokban hosszú ideig nem lesz szükség javításra, de akinek mégis problémája lenne a fűtőesttel, az ablakkal vagy bármi mással, azt kérjük, hogy nekünk szóljon és hiba esetén a jótállás keretében szakszerűen és díjmentesen orvosoljuk a gondot. Ha "külsős" szerelőhöz fordulnak vagy maguk próbálkoznak a javítással, az nem csak kiadást jelent, de az érintett részek tekintetében a jótállás elvesztésével is jár. Ugyanez vonatkozik minden utólagos átépítésre, így a fal átfestésére, tapétázására, kiállások áthelyezésére stb. is, kérjük, hogy amikor ezekről döntenek, legyenek tekintettel a jótállásra is.
Köszönjük minden kedves ügyfelünknek, aki tavaly megtisztelt bennünket a bizalmával és így lehetővé tették, hogy 2011-ben 203 Nanette-lakás talált vevőre! Reméljük, lakásaink népszerűsége 2012-ben is ugyanúgy növekszik majd, ahogy az elmúlt években.
Felhívjuk minden kedves lakáskereső és érdeklődő figyelmét, hogy a honlapunkon közzétett árak az aktuális napi árat jelentik, melyek megváltoztatásának a jogát fenntartjuk. Kérjük, hogy döntésük meghozatalakor szíveskedjenek ellenőrizni a kiválasztott lakás árát vagy beszéljenek munkatársainkkal!
Azzal, hogy megkezdte működését a City Home társasház, a beköltözés örömén kívül egy kevésbé kellemes dolog is jár: a ház hamarosan meg fogja kapni első számláit is a közművektől és az alvállalkozóktól. Éppen ezért fontos, hogy a beköltözött lakók eleget tegyenek közös költség befizetési kötelezettségüknek, az ezzel kapcsolatos tudnivalókról (számlaszám, összeg stb.) szóló papírt a kulcsátadáskor mindenki megkapta.
Azért, hogy a ház működését mindenképpen biztosítsák, az új házakban az induláskor rendszerint előre elkérnek három havi közös költséget, ami biztos, hogy senkinek sem esett volna jól. Éppen ezért a Nanette City Home Kft. a még átadatlan ingatlanok után már át is utalt 3 millió forint közös költség előleget (ez az átadások alakulásától függően kb. 2-3 hónapnak felel meg), így a lakóknak az új társasház pénzügyi stabilitása miatt már nem kell aggódnia.
Az elmúlt hetekben a Viva lakói fórumán többen is panaszkodtak a szomszédos Club 202-ből jövő hangos zenére, egyik ügyfelünk pedig minket is megkeresett a problémával. Az ügyben felvettük a kapcsolatot a kerületi polgármesteri hivatallal, ahol azt a tájékoztatást kaptuk, hogy zajszintmérésre és a klubbal szembeni eljárásra csak lakói bejelentésre van lehetőség, mégpedig minnél több a panasz, annál valószínűbb a siker.
Mivel a Nanette, mint építtető cég és a közös képviselő ebben az ügyben nem tud eljárni, elkészítettünk a ház lakóinak nevében egy beadványt, amelyet a helyi értékesítési irodánkban tudnak aláírni azok, akiket zavar a zaj és hozzájárulnak, hogy a lakásukban a hivatal hétvégén, késő este zajszintmérést végezzen. A hivatal kérte, hogy a lakók közül valaki vállalja a koordinátori szerepet, a mérési időpontegyeztetésről vele vennék fel a kapcsolatot és ő tájékoztatja majd a többieket (ennek gyakorlati részét mi vállaljuk) - aki vállalja ezt a feladatot, az szintén keresse fel irodánkat.
Ez a kezdeményezés lehet a Nanette Viva lakóinak első közös ügye, a siker kizárólag a lakóközösségen múlik, ha összejön legalább 10-15 aláírás és egy önkéntes, akkor remélhetően gyorsan meg fog oldódni a probléma.
UPDATE 2012. január 17.
Összegyűlt a szükséges aláírást, a beadványt személyesen juttatjuk el a polgármesteri hivatalba. Tájékoztattuk a közös képviselőt is, a mérésnél valószínűleg az ő szakemberük is jelen lesz. Bízunk benne, hogy a zaj-probléma most már gyorsan megoldódik.
UPDATE 2012. február 13.
A mérés eredménye szerint a klub zajkibocsátása meghaladja a határértéket, az önkormányzat kötelezte az üzemeltetőt, hogy első lépésben cserélje ki, illetve hangszigetelje a nyílászárókat. Ezt követően újabb mérés lesz, ha még mindig túl nagy a zaj, további lépéseket tesznek a klub ellen.
A XIII. kerületben a Rákos-patak partján, metróközelben épülő Nanette Harmony-ban 10%-kal leköthetők jó beosztású, emeleti, nagyon alacsony rezsijű garzonok már 8,1 millió forinttól. Átadás: 2013.
Mivel több lakó is jelezte, hogy a City Home-on a meleg víz enyhén zavaros (ennek oka a az elkészült, de a beköltözésig több hónapon át nem használt hálózat), ezért január 6-án pénteken leürítjük a teljes melg víz-rendszert, átmossuk és biztos ami biztos, fertőtlenítjük is a csöveket. Kérjük, hogy reggel 9 és este 6 óra között ne használják a meleg vizet, utána pedig legalább 1 percig folyassák a csapokat, hogy a fertőtlenítőszeres víz a lakáson belül is távozzon a vezetékből. A kifolyatott víz klórszagú lesz, ami normális jelenség, az egészségre ártalmatlan és gyorsan megszűnik. (A hideg vizet egész nap használhatják.)
A kényelmetlenségért szíves elnézésüket kérjük.
Jó hír így év végén - a City Home "B" épületének használatbavételi engedélye december 29-én jogerőre emelkedett.
A City Home néhány lakója jelezte, hogy valamelyik radiátora nem elég meleg, aminek a fűtőtestben megszorult levegő az oka. Kérjük, hogy aki ilyen vagy bármilyen más hibát vett észre beköltözés után, az jelentse be nekünk és január első hetében munkatársaink jelentkeznek, hogy időpontot egyeztessenek a javításra.
A bejelentéshez nincs szükség a jótállási jegyre vagy bármi egyéb papírra, egyszerűen és gyorsan megtehető mind a http://nanette.hu, mind a http://nanettecityhome.hu oldalon a Kapcsolat/Garancia menüpont alatt.
Kövesse a legfrissebb híreket, olvasson vissza az archívumban:
Nanette Hírblog
City Home hírblog
Viva hírblog